A kecskefűz lett az év fája

Az Országos Erdészeti Egyesület közzététele szerint a kecskefűz (Salix caprea) lett az év fája.
Az idei jelöltek a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár voltak. A szavazásra összesen 2050 voks érkezett november 7. és 30. között. A kecskefűz 745 szavazattal szerezte meg az első helyet. Mindössze két szavazattal előzte meg a második helyezett rezgő nyárt, amely 743 szavazatot kapott. A harmadik helyen a hamvas éger végzett 562 vokssal.

A közleményben kiemelték, hogy a kecskefűz az a faj, amely részben a húsvéti barkát adja. Érdekes, hogy az év fája, a kecskefűz, fatermetű egyedei ritkaságnak számítanak. Mivel évszázadokon át gyomfaként kezelték. Ez az egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül is képes megélni. Elsősorban domb- és hegyvidéki területeken fordul elő, míg az Alföldön kifejezetten ritka.

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben három fafajt ajánl a címre. Közülük pedig a nagyközönség szavazással választja meg az év fáját. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az adott őshonos fafaj jelentőségére. Továbbá elősegítse az ismeretterjesztést mind az erdészeti szakemberek, mind a szélesebb közönség körében.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület 

Előző bejegyzés

Szent Borbála-napi jótékonysági koncert Pécsbányán – a templom felújítását támogatják

Következő bejegyzés

Elindult a munka a Kertvárosi Mikulásgyárban

Hozzászólás írása

Ossza meg a véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Értesülj a legfrissebb hírekről!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy egy csokorban értesülj a legfrissebb hírekről.
Csak a hírek, spam nélkül! ✨