November 28-án ismét ünnepi hangulat költözik Pécs szívébe: megnyílik a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásár, amely december 24-ig várja a látogatókat gazdag programkínálattal, ínyencségekkel, kézműves portékákkal és látványos fényfestéssel. A város egyik legnépszerűbb adventi rendezvénye idén is a Széchenyi térre koncentrálja a karácsonyi készülődés varázslatos élményét.
A vásárban külön gasztroudvar fogadja az érdeklődőket: hétfőtől csütörtökig 12 és 22 óra között, péntektől vasárnapig pedig 12 és 23 óra között kóstolhatók helyi specialitások, téli finomságok és ünnepi italok. A kézműves vásár standjai hétköznap 10 és 18 óra, hétvégén 10 és 20 óra között tartanak nyitva. December 24-én a vásár 14 óráig látogatható.
A rendezvény egyik legvonzóbb eleme idén is a dzsámi homlokzatára vetített fényfestés. A program november 28. és december 23. között minden este különféle blokkokkal várja a közönséget. A vetítések részben a gyerekrajz-pályázat döntős és győztes alkotásait mutatják be, részben pedig a ɢᴏɴᴢᴏ ᴠɪsᴜᴀʟs ünnepi fényalkotás-sorozatának epizódjai kápráztatják el a látogatókat. A fényjátékok időrendben bővülnek: a rendezvény végére már négy epizód is megtekinthető lesz.
November 28–30. között a gyerekrajzok és az első fényalkotás váltják egymást, december 1–17. között fokozatosan kerülnek műsorra a további epizódok. December 21-én külön blokkban vetítik a pályázat győztes rajzait, december 22-én pedig az összes beküldött mű látható korcsoportok szerint rendezve. A fényfestések december 23-án zárulnak a teljes, négy részes sorozattal.
A szervezők színes gyermekprogramokkal, hétvégi koncertekkel és mesés adventi hangulattal készülnek, így minden korosztály számára emlékezetes élményt ígér az idei vásár. A Széchenyi tér ünnepi fényben és közösségi élményekben gazdag, meghitt találkozóhellyé változik az adventi időszakban.
Forrás: Advent Pécs facebook oldal