Legyen
Nagy Mariann a kozármislenyi református lelkésznő mostani gondolataiban egy olyan személyes pillanatot tár elénk, amelyben Isten szeretete egészen kézzelfoghatóvá vált számára. Egy olyan meghitt pillanatról beszél, amikor az áldás nem tőle indult, hanem felé érkezett. Ritka élmény, amikor egy lelkész nem adja, hanem kapja az áldást – amikor ő maga áll meg, hogy befogadja azt a kegyelmet, amit másoknak oly sokszor közvetít. Lelkésznő szavai arra emlékeztetnek bennünket, hogy az áldás nem puszta bátorító mondatok sora, hanem az isteni szeretet és jóság átáradása az emberi életen. Most pedig azt a kincset, amelyet ő kapott, továbbadja nekünk is, a vasárnapi ige szellemisége által erősítve.
„Legyen ez a hét a kegyelem ideje.
Legyen benne erő, amikor fáradnál, bátorság, amikor elbizonytalanodsz, és béke, amikor a zaj túl hangos körülötted.
Áldja meg Isten a reggeleidet, hogy reménnyel induljanak, és az estéidet, hálával záruljanak.
Áldja meg a szívedet, hogy ne a félelem vezesse,
hanem a szeretet, amely soha el nem fogy.
Áldja meg a találkozásaidat, hogy lehess valaki számára mosoly, fény vagy támasz.
Áldja meg a munkádat, hogy ne csak fáradtságot, hanem értelmet is találj benne.
És áldja meg a csendedet, hogy abban meghalld az Ő halk hangját.
Áldja meg Isten a szívedet, hogy ne a félelem, hanem a bizalom vezessen.
Áldja meg a kezedet, hogy jót tegyen, még akkor is, ha senki sem látja.
Áldja meg a szavaidat, hogy vigaszt és reményt vigyenek mások szívébe.
Áldja meg a lépteidet, hogy jó irányba haladjanak, és ha el is tévednél, térjen vissza benned a béke, hogy újrakezdhess.
Legyen ez a hét a szeretet hete, amikor megérzed, hogy Isten nem távol van, hanem ott jár melletted a legapróbb pillanatokban is.
Legyen ez a hét nem a rohanás, hanem a megérkezés ideje.
Legyen benne hely Istennek, és Ő majd gondoskodik minden másról…”
