Rangos elismerést kapott dr. Kutnyánszky Valéria Mária

Dr. Kutnyánszky Valéria Mária, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának oktatója vehette át a Richter Érdemérem Díjat, amelyet azok a szakemberek kaphatnak meg, akik kiemelkedő odaadással dolgoznak a betegekért és a magyar egészségügy fejlődéséért.

A díjat 2022-ben alapította a Richter Gedeon Nyrt. a Magyar Orvosi Kamara szakmai támogatásával. Kezdetben háziorvosokat ismerték el, később azonban a kitüntetés köre szakorvosokra és gyógyszerészekre is kiterjedt. A cél az innovatív ötletek támogatása, a jó gyakorlatok elterjesztése, valamint a szakmai teljesítmény és hivatástudat megbecsülése.

Idén összesen kilenc háziorvos részesült a díjban, több kategóriában.
A Richter Gedeon Zrt. tájékoztatása szerint az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosa elismerést dr. Kutnyánszky Valéria Mária kapta, aki egyben az év oktató orvosa is lett. Pályázatában a fiatalkori elsősegélynyújtás fontosságára és annak oktatási módszereire hívta fel a figyelmet.

A PTE ÁOK Alapellátási Intézetének munkatársa mindemellett missziós orvosként is tevékenykedik: a Magyar Református Szeretetszolgálat katasztrófahelyzetekre specializálódott egészségügyi csoportjának tagja.

A díjazottak bruttó 2 000 000 forint jutalomban részesülnek, míg a különdíjas pályázatok bruttó 500 000 forintos elismerést kapnak.

Gratulálunk a rangos elismeréshez!

Forrás: pte.hu

Előző bejegyzés

Különleges ízek és új kedvencek az Év Szaloncukra idei versenyén

Következő bejegyzés

Geresdlaki Mézeskalács Falu

Hozzászólás írása

Ossza meg a véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Értesülj a legfrissebb hírekről!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy egy csokorban értesülj a legfrissebb hírekről.
Csak a hírek, spam nélkül! ✨