A pécsi várostörténeti kutatások egyik legfontosabb fóruma hosszú időn át az Előadások Pécs történetéből című konferenciasorozat volt, amelyet 1993-tól kezdve évente rendezett meg a Pécs Története Alapítvány. A helyismereti kutatások 2016-ban kerültek ismét fókuszba, amikor a Csorba Győző Könyvtár új lendületet adott a kezdeményezésnek – áll a közleményben –, immár a történeti Baranya egészére kiterjesztve a vizsgálódásokat. A Pécs–Baranya évszázadai sorozatot 2017 óta a Pécs Története Alapítvánnyal, 2018-tól pedig az MTA PAB Város- és Helytörténeti Munkabizottságával együttműködésben szervezi a könyvtár.
A rendezvény célja, hogy átfogó képet adjon a jelenleg folyó helyismereti kutatásokról, közös szakmai platformot teremtsen a tudományos műhelyek, a közgyűjtemények és az intézményeken kívüli kutatók számára, valamint elősegítse a párbeszédet a különböző diszciplínák képviselői között.
Szakmai program
A konferencia két napja alatt 32 előadás hangzik el, amelyek az ókortól egészen napjaink történetéig ölelik fel a témákat. A hangsúly idén is a modern kori fejleményeken lesz. A program számos hiánypótló kutatást mutat be, így többek között a „dunántúli hosszanti sáncok” legújabb eredményeit, a Dunántúl vaskori népeinek etnikai meghatározására irányuló elméleteket, Pécs 1664-es ostromának feltárását vagy a város tömegközlekedésének történetét.
Az előadások között egyetemtörténeti témák, a szigetvári rabbik története, Pécs köztéri szobrainak emlékezetkultúrája, a város műemlékei és épített öröksége, az 1872–73-as kolerajárvány, valamint Baranya cigány és német közösségeinek története is szerepel. A szocialista korszak helyi sajátosságait bemutató előadások – köztük a proletárdiktatúra, az 1956-os forradalom és az űrpropaganda pécsi vonatkozásai – szintén izgalmasnak ígérkeznek.
A második napon külön tánc- és zenetörténeti szekció várja a közönséget: a pécsi mozdulatművészet hagyományai mellett miskolci és budapesti zenetörténészek mutatják be legfrissebb kutatási eredményeiket.
Kísérő program
A konferenciához idén is több kísérőprogram kapcsolódik. Nádor Tamás születésének 100. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést és kamarakiállítást rendeznek. Az esemény apropója, hogy lánya, Gyurkóné Nádor Judit 2025 tavaszán a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának adományozta édesapja muzeális értékű hanglemez-gyűjteményét, amelynek része a Ciszterci Gimnázium Stúdiója által 1941 és 1944 között készített eredeti lemezanyag is. A Zeneműtár újonnan kialakított hanglemez- és könyvkiállítása 2025. december 31-ig látogatható.
A konferencia teljes programfüzete elérhető a Csorba Győző Könyvtár honlapján és a Helyismereti Gyűjtemény Academia-profilján.
Az esemény élő közvetítését a könyvtár YouTube-csatornáján lehet követni, a szerkesztett felvételek később is visszanézhetők.
A korábbi évek válogatott előadásai tanulmánykötetek formájában is megjelentek, amelyek egy része szabadon letölthető az intézmény Academia-profiljáról.
A rendezvény időpontja:
NOVEMBER 27–28. (CSÜTÖRTÖK – PÉNTEK)
Helyszín:
Pécs, Tudásközpont (Universitas utca 2/a), földszinti konferenciaterem
A konferencia és a kiállítás ingyenesen, regisztráció nélkül látogatható.
Forrás: pecsma / Fotó: pecsaktual.hu