A Zöld Busz Program újabb szakaszában húsz darab, teljesen elektromos meghajtású Ikarus 120e autóbusz kerül a MÁV-csoport járműállományába az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA támogatásával. A MÁV-csoport tájékoztatása szerint az első hét jármű már forgalomba állt Keszthelyen, Komáromban, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden. A következő hat busz Tatán jelenik meg. Ezt követően pedig Komlón is megkezdődik a helyi flotta korszerűsítése.
Az új, teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e típusú buszok 30 ülő és 55 álló utas befogadására alkalmasak. Egyetlen töltéssel akár 350 kilométert képesek megtenni. A járműveket többek között kerekesszék- és babakocsi-hely, rámpa, elektronikus utastájékoztatás, fedélzeti kamerarendszer, légkondicionáló és USB-töltőpontok teszik korszerűvé. Tatán a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. által kiépített, nagy teljesítményű töltőberendezések biztosítják az üzemeltetéshez szükséges energiaellátást. A helyi fejlesztés mintegy nettó 950 millió forintból valósult meg, amelyből 928 millió forint támogatás volt.
A Volánbusz és a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. konzorciuma korábban több mint 4,4 milliárd forint támogatást nyert a HUMDA pályázatán. Így összesen 20 új elektromos busz érkezhet Balatonfüredre, Hajdúszoboszlóra, Keszthelyre, Komáromba, Komlóra és Tatára. A töltőinfrastruktúra létrehozására a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. 80 százalékos támogatást kapott.
A HUMDA által koordinált program keretében a Volánbusz eddig 100 elektromos járművet állított forgalomba. Ezek nagyvárosok és agglomerációs térségek helyi közlekedésében vesznek részt. A dízelbuszok kiváltásának köszönhetően évente mintegy 5500 tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg. Az újabb húsz busz további 850 tonna éves kibocsátáscsökkentést eredményez. Ezáltal modernebb, környezetkímélőbb szolgáltatást nyújt a hat érintett település utasai számára.
Forrás: okodrive.hu