Egyszeri, 120 ezer forintos SZÉP-kártya-juttatás a honvédelmi dolgozóknak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy egyszeri SZÉP-kártya-juttatásban részesül a honvédelmi állomány. A támogatásra azok jogosultak, akiknek szolgálati vagy honvédelmi alkalmazotti jogviszonya 2025. augusztus 1-jén már fennállt, és 2025. november 18-án – a rendelet hatálybalépésekor – is érvényes volt.

A miniszter hangsúlyozta: a vezetés számára kiemelten fontos, hogy elismerje a Magyar Honvédség és a honvédelmi szervezetek dolgozóinak elhivatott munkáját. Ennek jegyében az érintettek legfeljebb nettó 120 ezer forint összegű, egyszeri SZÉP-kártya-juttatást kapnak még az ünnepek előtt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a juttatás célja, hogy kifejezze a tárca megbecsülését mindazok iránt, akik a haza szolgálatát a mindennapi feladatokban és rendkívüli helyzetekben is felelősséggel, hivatástudattal és kitartással látják el.

Forrás: index.hu / Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2025. október 28-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index

Előző bejegyzés

Hamarosan áll a város karácsonyfája

Következő bejegyzés

Tél a kormány mögött

Hozzászólás írása

Ossza meg a véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Értesülj a legfrissebb hírekről!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy egy csokorban értesülj a legfrissebb hírekről.
Csak a hírek, spam nélkül! ✨