Ma utalják a bankszámlákra a nyugdíj-kiegészítéssel növelt nyugdíjat, a postások pedig holnaptól kezdik meg a kézbesítést – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán.
A novemberi nyugdíjjal együtt érkezik az 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés, amely egy átlagnyugdíj esetében éves szinten mintegy 51 ezer forintos többletet jelent. A visszamenőleges összegből novemberben átlagosan 47 ezer forintot kapnak kézhez a nyugdíjasok – közölte a miniszter.
Hogyan alakulnak a kifizetések?
- Novemberben a nyugdíjasok egy összegben kapják meg a visszamenőleges kiegészítést.
- Decemberben már az emelt összegű nyugdíj érkezik.
- Januárban jön az újabb év eleji emelés.
- Februárban pedig a 13. havi nyugdíj kerül kifizetésre.
A miniszter emlékeztetett: a kormány döntése értelmében 2026-tól bevezetik a 14. havi nyugdíjat is, amelynek első részlete már jövőre megérkezik.
Változások a nyugdíjrendszerben
Az Origo korábbi információi szerint jövő év elejétől rugalmas, személyre szabott nyugdíjba vonulási szabályok lépnek életbe. Ennek értelmében a dolgozók szabadon dönthetnek arról, mikor kívánnak nyugdíjba vonulni.
Emellett az idősek már megkapták a 30 ezer forintos vásárlási utalványokat, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő a nyugdíjak összege. Az év elején folyósítják a teljes 13. havi nyugdíjat, és megérkezik a 14. havi nyugdíj első heti részlete is.
Összességében tehát a hazai nyugdíjasok több forrásból is számíthatnak jövedelmük növekedésére, miközben a nyugellátási rendszer átalakítása a nyugdíj előtt állók számára is új lehetőségeket kínál.
Forrás: Origo / Fotó: MTI/Bruzák Noémi