Komolyabb járványtól egyelőre nem kell tartani, de itt az ideje a védekezésnek. Az influenza elleni védőoltás novembertől a baranyai háziorvosoknál is elérhető.
Az influenza elleni védőoltás novembertől már a baranyai háziorvosoknál is elérhető – hívja fel a figyelmet a Baranya Vármegyei Kormányhivatal. – Bár az influenzajárvány megjelenésétől még nem kell tartani, mielőbb érdemes kérni az influenza elleni vakcinát, amellyel hatékonyan védekezhetünk az akár súlyos, kórházi ellátást igénylő szövődményekkel járó fertőzés ellen – hangsúlyozzák.
A kormány az idei évben is térítésmentesen biztosítja a védőoltást a 60 éven felülieknek, bizonyos krónikus betegségben szenvedőknek, a várandósoknak, az egészségügyi és szociális intézményekben ápolt személyeknek, de azoknak is, akik munkájuk révén az említett veszélyeztetett csoportokkal kerülnek kapcsolatba.
Az influenzajárvány alakulását folyamatosan figyelik
Az influenza-figyelőszolgálat a 40. héten kezdte meg a működését. A kijelölt háziorvosok, házi-gyermekorvosok és vegyes praxisú háziorvosok minden hét első napján adnak jelentést a náluk előző héten influenzaszerű tünetekkel megjelenő betegek számáról. – Baranya vármegyében hat úgynevezett sentinel orvos végez rendszeresen légúti mintavételt, hogy a népegészségügyi hatóság szakemberei mielőbb megtudják, jelen van-e a térségben az influenzavírus, és várható-e járvány kialakulása – tájékoztatta portálunkat a Kormányhivatal. – Az influenzavírusról és a betegség elleni hatékony védekezésről fontos információk találhatók a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által működtetett Egészségvonal oldalon is: https://egeszsegvonal.gov.hu/egeszseg-a-z/i-j/influenza.html – tették hozzá.
Forrás: bama.hu / Fotó: illusztráció